Nemzet Kenyere 2012 − Délvidék

Pécs Megyei Jogú Város az idén immár második alkalommal hirdette meg az egész Kárpát-medencére kiterjedő és nemzeti összetartozást jelképező Nemzet Kenyere-programot.
A tavaly megkezdett program nagy visszhangra talált Magyarországon és a határon túli magyarság körében. Az akció lényege, hogy valamennyi magyarországi megyéből és a határon túli, magyarok lakta területekről tíz-tíz zsák idén termett búza gyűljön össze Pécsett. Az összegyűlt kenyérgabona egy részéből az augusztus 20-ai ünnepségekre sütik meg a Nemzet Kenyerét, valamint karitatív célra több ezer cipót. A megmaradt liszt egy részét a dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel, illetve egy-egy zsákkal visszaszállítanak az adományozóknak is.

A nemzet egységét, az összetartozást és a szolidaritást szimbolizáló akció délvidéki koordinálását a Szabadkai Paraszt Egyesület vállalta fel. A cél az, hogy a Bánátban, Szerémségben és Bácskában termett búza is a Nemzet Kenyerét alkossa. A Szabadkai Paraszt Egyesület arra kéri a mezőgazdasági termelőket, a vállalkozókat és az önkormányzatokat, hogy az idei termésből szimbolikus mennyiséget, öt−tíz kilogrammnyi búzát juttassanak el a kijelölt gyűjtőhelyre 2012. július 25-éig.

A Szabadkai Paraszt Egyesület a megmozdulás támogatására kérte fel a Magyar Nemzeti Tanácsot, történelmi egyházainkat, a Vajdasági Magyar Szövetséget és Magyarország Szabadkai Főkonzulátusát.

A vajdasági gazdáktól összegyűjtött kenyérgabonát július 26-án, Szent Anna napján ünnepélyes keretek között öntik össze Szabadkán. Püspökeink alkalmi ünnepségen áldják meg a Nemzet Kenyerének szánt búzát, és ezután innen indul útnak Pécsre, a központi szervezőhöz.

A Szabadkai Parasztok Egyesülete az akcióról bővebb tájékoztatót nyújt a 024/762-773-as vagy a 062/505-430-as telefonszámon.

http://magyarszo.com/fex.page:2012-07-08_Nemzet_Kenyere_2012_Delvidek.xhtml

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer