Civil Együttműködési Tanácskozás

December 9-én Budapesten a Parlament Felsőházi Termében tartotta első plenáris ülését a Civil Együttműködési Tanácskozás (CET).
A történelmi jelentőségű találkozón több mint 350 magyarországi és határon túli civil szervezet képviselője vett részt.
Az értekezleten a Szabadkai Paraszt Egyesületet Kiss Árpád képviselte.

A tanácskozást Dr. Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum elnöke nyitotta meg, és köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Barsi Balázs OFM megáldotta a résztvevőket és a CET zászlót.
A résztvevőket levélben köszöntötte Schmitt Pál köztársasásági elnök,
majd Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes a nemzeti összefogásról, a nemzeti önvédelem fontosságáról tartott előadást,
Ezt követte Szászfalvi László a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár előadása, aki az egyház, a civilek és a kormány együttműködési formáiról tartott előadást.
Répás Zsuzsanna a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes állemtitkár előadásában kiemelte, milyen fontos helyet töltenek be a nemzetpolitikában a civil szervezetek.
A civil együttműködési tanácskozáson felszólaló civil szervezetek képviselői:
Szentmártoni János, az Írószövetség elnöke
Dr. Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke
Dr. Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke
Dr. Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége elnök
Dr. Zsoldos Ferenc, MNT Civil Konzultatív Testület elnökhelyettese
Dr. Csizmadia László, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének elnöke
Tarics Péter, a Széchenyi István Polgári Társulás elnöke
Dr. Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.
A plenáris tanácskozás fő védnöke dr.Schmittné Makray Katalin volt.
A tanácskozás közös nyilatkozat elfogadásával zárult.

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer