Nemzet Kenyere 2012 - Délvidék

Az egész Kárpát-medencére kiterjedő és a nemzeti összetartozást jelképező Nemzet Kenyere Programot hírdetett meg Pécs Megyei Jogú Város, idén második alkalommal.

Az első ízben tavaly meghírdetett program nagy viszhangra talált Magyarországon és a határon túli magyarság körében is. Az akció lényege, hogy valamennyi magyarországi megyéből és a határon túli, magyarok lakta területekről, 10-10 zsák idén termett búza gyűljön össze Pécsett. Az összegyűlt kenyérgabona egy részéből az augusztus 20-ai ünnepségekre sütik meg a Nemzet Kenyerét, illetve karitatív célra, több ezer cipót. A megmaradt liszt egy részét Erdélybe, a dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajánlják fel, illetve egy-egy zsákkal visszaszállítanak az adományozóknak.

A nemzet egységét, az összetartozást és a szolidaritást szimbolizáló akció délvidéki koordinálását a Szabadkai Paraszt Egyesület vállalta fel.
A cél, hogy a Bánátban, Szerémségben és Bácskában termet búza is a Nemzet Kenyerét alkossa.
A Szabadkai Paraszt Egyesület arra kéri a mezőgazdasági termelőket, válalkozókat, illetve önkormányzatokat, hogy az idei termésből szimbolikus mennyiséget, 5-10 kilogrammnyi búzát juttasanak el a kijelölt gyűjtőhelyre 2012. julius.25-éig.

A Szabadkai Paraszt Egyesület a megmozdulás támogatására kérte fel a Magyar Nemzeti Tanácsot, történelmi egyházainkat, a Vajdasági Magyar Szövetséget és Magyarország Szabadkai Főkonzulátusát.

A vajdasági gazdáktól összegyűjtött kenyérgabonát 2012. július 26-án, Szent Anna napján, ünnepélyes keretek között öntik össze, Szabadkán. Püspökeink alkalmi ünnepségen áldják meg a Nemzet Kenyerének szánt búzát, és ezután innen indul útnak Pécsre, a központi szervezőhöz.

A Szabadkai Paraszt Egyesület az akcióról bővebb tájékoztatót nyújt a 024/762-773, telefonszámon, vagy a 062/505-430 mobilszámon.

Kiss Árpád, elnök, Szabadkai Paraszt Egyesület

Theme by Danetsoft and Danang Probo Sayekti inspired by Maksimer